Táboroztatás a Szigetvári Kempingben
A különböző táborok a gyerekek egyik kedvenc nyári időtöltését jelentik. A barátaikkal, társaikkal eltöltött nyaralások, kikapcsolódások, táborok életre szóló élményt jelentenek a gyerekeknek. Ezt a táboroztatást lehet a Szigetvári Kempingben is igénybe venni idén nyáron, több alkalommal is.
A szigetvári táboroztatási lehetőségek júliusban és augusztusban vehetők igénybe, tehát azokban a hetekben, amikor a nyári szünet miatt amúgy otthon tartózkodnak a gyerekek. Ilyenkor sok szülő számára problémát jelent a gyerekek elhelyezése munkaidőben, így a táboroztatás segítségével két legyet lehet ütni egy csapásra. A gyerekek is jól fogják érezni magukat, és egy hétre megoldódik a napközbeni elhelyezésük is.
A Kemping reggeltől késő délutánig vállalja a gyerekek felügyeletét, valamint a programokat is biztosítja számukra. Ilyen programok pl. a különböző szerepjátékok, vetélkedők, a csapatjátékok levezénylése. Az első, ismerkedéssel, csapatjátékokkal tűzdelt napot egy digitális nap követi. Ennek keretein belül a gyerekek megismerkedhetnek a kommunikációs eszközök fejlődésével, mai kor technikáival, azok használatával.
Ezt követően egy kalandos napra kerül sor a várban, ahol megismerkedhetnek a gyerekek Szigetvár és környékének történelmével, a Szigetvári Várral és Zrínyi Miklóssal.
Következhet a túlélő nap a túlélő technikák, eszközök bemutatásával, a tájékozódás és a helymeghatározás tanításával, kincskereső játékkal.
Az utolsó napon bepillantást nyerhetnek a gyerekek a mentők, tűzoltók, rendőrség egy napjába bemutatókkal.