Mivel foglalkoznak az alapítványok?
Manapság már számos különböző alapítvánnyal találkozhatunk az élet bármely területét tekintve. De mit is csinálnak, mivel foglalkoznak ezek az alapítványok?
Az alapítványokat általában azért hozzák létre, hogy a társadalom egy olyan csoportját segítsék velük, akiket az állam elhanyagol, akiknek segítségre van szükségük. Egy ilyen alapítvány a Csillagom Alapítvány is, amely a fogyatékkal élőket és családjaik segítését tűzte ki céljául.
Az alapítványok működése általában adományokon alapul. Adományokat gyűjtenek cégektől és magánemberektől egyaránt. Az adományok érkezhetnek pénz formájában is, de rengeteg alapítvány fogad el olyan eszközöket, ételeket, melyek a rászorulós segítségére lehetnek valamilyen formában.
Az adományozottakat általában az alapítványt működtetők választják ki, lehetőség van adományokra jelentkezni is, de gyakran az alapítvány magától is próbálja felkutatni azokat, akiken segíteni tudna.
Az alapítványokat általában olyan emberek működtetik, akik maguk is jártasak az adott témában, sőt, gyakran ők is rendelkeznek hasonló problémákkal, mint azok, akiknek megsegítésére vállalkoztak. Ennek köszönhetően sokkal jobban fogják tudni segíteni a rászorulókat, ugyanis saját tapasztalatokkal rendelkeznek, saját maguk is tudják, hogy mi az, amire szükségük lehet a rászorulóknak.